AZ ÁLDOTT KORÁN KÜLÖNFÉLE MAGYAR FORDÍTÁSOKBAN

Magyarországon vallásilag elfogadható tartalmú és közérthető Korán-fordítás eddig még nem született. Lassan egy évtizede, hogy e sorokat először papírra vetettem és a helyzet – szerintem –azóta is változatlan! Bár meg kell említeni, hogy az elmúlt fél évtized során történtek különféle erre vonatkozó kezdeményezések, próbálkozások – sajnos nem sok sikerrel, e szomorú helyzet ugyanis alapvetően nem változott. (Ennek történetéről, okairól, szándékaim szerint, talán később majd részletesebben is szólok!)

A Kegyes Korán magyarra történő első átültetésére[1]  ugyan még a XIX. század első felében sor került, Allahnak hála, ez azonban nem jutott el a nagyközönséghez. Alighanem már maga a könyv címlapja is sokat elárul annak tartalmáról. A Kassán 1831-ben, Werfer Károly betűivel kiadott, 516 oldalas könyv - a mai olvasó számára szokatlanul hosszú - címe ugyanis a következő volt:

„Al-Kur’an. Mohammed Abdalia fia hamis prófétának islami hit-vallása, vagy-is az Al-Korán, melly arabs nyelvből, mellyen Mohammed által iratott, Marakczius Lajos, XI. Inocentius pápa gyóntatója által deákra fordítatott, s az ő észrevételeiből, s másoknak jegyzeteiből megvilágosíttatott, s át-tétetett: Egy elő-bocsájtott kis bevezetéssel, és az egész Mohammedi vallásnak magából az Al-Koránból (feljegyeztetve lévén mindenütt a Surák, s a Surák versei) öszszeszedegetett rövid foglalatjával, – úgy az islami hitnek az igaz hittől eltévelyedése előterjesztésével Reinekczius M. Keresztély által. Magyarosíták s némelly jegyzetekkel világosíták Buzitai Szedlmayer Imre és Gedeon György.

Közbevetőleg érdemes megemlíteni, hogy Európában természetesen más nyelvű fordítások is készültek a korábbi századok során. Ezeknek a munkáknak java része azzal a céllal jött létre, hogy a keresztény teológusok cáfolják az isteni kinyilatkozást, vagyis mindazt, ami a Koránban olvasható. A XI. Ince pápa által megrendelt fordítással egy időben például volt egy sokkal tökéletesebb latin nyelvű változat is, de mint a korabeli krónikások megírták: hiába tudott annak szerzője „Arabs, Török, Perzsa és Deák” nyelven, a „kiadandó munka elégséges költséggel nem segíttetett”! Ellenben a pápa által megrendelt fordítás „pompás kiadására nem volt megtagadva semmi” a szerzőtől! Sőt, tudunk egy 1530-ban Velencében készült fordításról is, ami annyira nem tetszett a pápának, hogy azt máglyára vettette, elégettette!

Az első latin nyelvű Korán-fordítás egy Péter nevű apát parancsára készült 1143-ban. A kész kéziratot, előbb 1543-ban, majd 1550-ben többször is kiadták. Annak ellenére, hogy a korabeli keresztény hittudósok ezeket a kiadásokat igen gyengécskének találták és erősen megbírálták. Az első olasz nyelvű fordítás 1547-ben, a német 1611-ben, a francia nyelvű pedig 1647-ben került ki a nyomdából. Az első angol nyelvű fordítás megjelenésének időpontja 1649, az orosz nyelvűé pedig 1716.

Mindezek után térjünk vissza a magyar nyelvű kiadásokhoz! A következő magyar nyelvű Korán-fordítás már két kiadást is megért „A törökök szokásai és alkotmánya” címmel, először 1854-ben, majd 1856-ban jelent meg Pesten, Emich Gusztávnál. A 750 oldalas könyvet Szokolay István fordította. Ezt követően csak egyes szemelvények, egy-egy szúra fordítása látott napvilágot 1878-ban Hatala Péter, majd 1886-ban Kámory Sámuel, 1915-ben Erdei Gerzson, 1947-ben és 1955-ben pedig Somogyi József fordításában, illetve a zsidó Goldziher[2] Ignácnak (1850-1921) volt egy „A Korán-magyarázás különféle irányairól” című a Magyar Tudományos Akadémiánál 1912-ben megjelent értekezése, ami ide sorolható.

Ezt követte a Szemelvények a Koránból. Fordította és a bevezetőt írta: Erdei Gerzson. Bp. [1915], Athenaeum. (Terjedelem: 50 lap) (Modern magyar könyvtár. 462-463.) A Korán szemelvényekben. Fordította, bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta: Hollósi Somogyi József. Bp. 1947, Officina. (Terjedelem: 92 lap) (Officina Könyvtár 90-91.) Korán 6. fejezet. [A barom] Fordította: Somogyi József. Világirodalmi antológia. II. köt. Középkor és renaissance. 2. bővített kiadás. Bp. 1955, Tankönyvkiadó. 41-42. l. Korán 76. fejezet. Az ember (mekkai). Fordította: Somogyi József. Világirodalmi antológia. II. köt. Középkor és renaissance. 2. bővített kiadás. Bp. 1955, Tankönyvkiadó. 43. l.

A II. világháború után az orientalisták újabb nemzedékéhez tartozó Simon Róbert fordította magyarra Allah szavát, amely 1980-tól több kiadást is megért. Később „A Korán világa” címmel erősen vitatható magyarázatot, magyarázatokat is fűzött hozzá. Dr. Miháffy (más források szerint: Mihályffy) Balázs fordítása magyar-arab verzióban, Pakisztánban jelent meg. A Simon-féle fordítás számos tartalmi (vallási) hibát mutat, a kevésbé hozzáférhető (könyvesbolti forgalomba nem került) Miháffy-féle változat ugyan szöveghűbb, de nyelvezete régies, nehezen érthető. Ezért szükségessé vált egy pontos, ugyanakkor közérthető, új magyar fordítás megalkotása.

Azt, hogy a Korán magyar nyelvre történő átültetése mennyire nem egyszerű feladat az alábbi példákkal illusztrálhatjuk. A bemutatásra kerülő fordítások más-más szerző munkájaként - különböző korokban készültek. A kérdés nem más: Vajon tartalmilag, stilisztikailag, az olvashatóság, a megérthetőség szempontjából melyik tűnik legjobbnak?

A megnyitó (1.)

Az Al-Fatiha című (mekkai)[3] szúra [4]

[7 ája]

(1.)
Menedéket keresek Allahnál, a megkövezett Sátán elől.
1. A felettébb Könyörületes és Megkönyörülő Allah nevével.
2. A dicséret és a köszönet Allahot illeti, a teremtmények Urát.
3. A felettébb Könyörületest, a Felettébb Megkönyörülőt,
4. A Végítélet Napjának Tulajdonosát.
5. Csak Téged szolgálunk, és csak Tőled kérünk segítséget.
6. Vezérelj bennünket az egyenes útra!
7. Azok útjára, kiknek kegyeket juttattál, nem azokéra, kikre megharagudtál, sem az eltévelyedettekére!

(2.)
A könyörületesnek, a megkönyörülő Isten nevében.
Dicsőség Istennek, világok Urának,
az irgalmazónak, megkönyörülőnek,
a végső ítélet napja bírájának.
Téged imádunk, és tetőled könyörgünk segítséget, erőt,
vezess igaz útra, annak útjára, ki kedves az Úr előtt.
Nem azokéra, akiket haragod szörnyű súlya ére, sem tévelygőkére.
Ámen

(3.)
„A legirgalmasabb Allah nevében.
Dicsőség Allahnak, az egek Urának!
Az irgalmasnak és kegyelmesnek: Ura az ítéletek napjának.
Téged imádunk, tőled kérünk segítséget.
Vezess minket az igaz útra, azoknak az útjára, akiket kegyelmeddel elhalmoztál és nem azokéra, kikre haragszol és nem a tévelygők útjára.”

(4.)
„Az irgalmas és könyörületes Isten nevében:
Dicséret Istennek, mindenek Urának,
az Irgalmasnak, a Könyörületesnek, az ítélet napja Urának.
Neked szolgálunk, és Hozzád esedezünk segítségért.
Vezess minket a helyes úton, azoknak az útján, akikhez kegyes vagy
És akikre nem áramlik haragod, és akik nem tévelyegnek.”

(5.)
1. Allah, a könyörületes és az irgalmas nevében.
2. Dicsőség Allahnak, a teremtmények Urának,
3 a könyörületesnek és az irgalmasnak,
4. aki az Ítélet Napját uralja!
5. Néked szolgálunk, és hozzád fordulunk segítségért.
6. Vezess minket az egyenes úton,
7. azoknak az útján, akik iránt kegyesnek mutatkoztál, s ne azokén, akiket haragvásod sújt, sem a tévelygőkén!

(6.)
1. A Mindenható és Könyörületes Allah nevében.
2. Dicsőség Allahnak a Mindenségek Urának,
3. A Mindenhatónak és Könyörületesnek,
4. Az Ítélet Napja Birtokosának.
5. Hozzád imádkozunk és Hozzád fordulunk menedékért,
6. Vezérelj minket az egyenes ösvényre,
7. Azoknak ösvényére, kiket Te kegyedben részesítesz, s mely nem azoké kik kiérdemlik haragod és nem az eltévelygőké.

Jegyzetek:

[1] Az első magyar nyelvű fordítással kapcsolatosan ellentmondásos információink vannak. A Vasárnapi Újság 1855. január 14-ei (2.) számában egy cikkhez fűzött megjegyzésben ugyanis az olvasható, hogy a Buzitai Szedlmayer Imre és Gedeon György által magyarositott Korán „1697-ben adatott ki”. Valószínű, hogy a szerző a latin nyelvű fordításra gondolt, melyből a jó táblabírák Buzitai Szedlmaye Imre és Gedeon György) magyarra „fordíták” a’ Koránt. Az eredetileg a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött 04567 számú példány címlapján ugyanis az 1831-es évszám olvasható.

[2] Goldziher a szintén zsidó Vámbéry (Wamberger) Ármin tanítványa volt, zsidó családban született Székesfehérváron. Életrajzírói szerint előbb Leydenben és Bécsben tanulmányozott arab kéziratokat, majd 1873-74-ben eljutott Damaszkuszba, Jeruzsálembe és Kairóba. Visszaérkezése után a Pesti Izraelita Hitközség titkára lett, 1900-tól tanított a budapesti rabbi képzőben, majd Amerikában és Svédországban is.

[3] Mekkainak hívják azokat a szúrákat, amelyek a hidzsra (a Mekkából való kivándorlás) előtt lettek kinyilatkoztatva, és medinainak azokat, amelyek a hidzsra után lettek kinyilatkoztatva.

[4] A szúra, Allah kinyilatkoztatott könyvének, a Kegyes Koránnak, egy fejezete. Minden egyes szúra, ájákból áll. Az arab nyelvben az „ája” szó, jelet, bizonyítékot jelent. A Koránban pedig egy bekezdést. A Korán ájáinak száma 6236

Korán és Szunna 19.

Muszlimként élni, cselekedni, gondolkodni – Allah szolgájaként együtt működni mindazokkal, akik az Ő törvényeit, parancsait magyarázzák, értelmezik! E gondolatok jegyében igyekszünk közzé tenni, ezeken oldalakon is, mindazon muszlim testvéreink munkáját, akik erre felhatalmaznak bennünket.

 Tanuljunk egymástól…

Allah, a Felettébb Könyörületes és Irgalmas nevével,

Assalamu alaikum wa rahmatullah Kedves Testvérem!

„Nem az a jóság, ha arcotokat napkelet, és napnyugat felé fordítjátok, hanem az, ha valaki hisz Allahban, az Utolsó Napban, az angyalokban, az Írásokban és a prófétákban. [Jóság] az, ha valaki a vagyonát – bár számára kedves az – odaadja a rokonainak, az árváknak, a rászorulóknak, a megszorult utazónak, a kéregetőknek, és a rabszolgák kiváltására. [Hívő] az, aki jól végzi az imát, aki kiadja a zakát, akik a megkötött szövetséget betartják, akik türelmesek a nyomorban, a betegségben és a harc idején. Ők az Igazak, ők az istenfélők.”

(Korán: 2:177)

„Siessetek Uratok megbocsátásáért, és a Kertért, amelynek szélessége olyan, mint az egeké és a földé, és amely előkészíttetett az istenfélők számára, akik adakoznak a jómódban és a nyomorban is, akik megfékezik haragvásukat, és elnézők az emberekkel. Allah szereti a jótevőket.”

(Korán: 3:133-134)

„Nem érhetitek el a jóságot, mindaddig, amíg nem adakoztok abból, amit szerettek. Bármit is adakoztok, afelől Allah Mindent Tudó!”

(Korán: 3:92)

Haritha bin Wahb hallotta a Prófétát (béke legyen vele), amikor azt mondta: „Ó emberek! Adakozzatok, míg csodálják ezt az emberek, és míg találtok valakit, aki elfogadja adományaitokat, és míg valaki (akinek szántátok adományotokat) azt nem mondja „ha tegnap hoztad volna, elfogadnám, de ma már nincs rá szükségem”.

(Szahíh Bukhari: 24/710)

„És adakozzatok abból, amivel elláttunk benneteket, még mielőtt eljönne egyikőtökhöz a halál, és ő akkor azt mondja: „Uram! Ha csak egy rövid időre haladékot adnál nekem, akkor adakoznék és igaz lennék az igazak között!”

(Korán: 63:10)

Abu Huraira mondta: A Próféta (béke legyen vele) azt mondta, Az Óra (az Ítélet Napja) addig el nem jön, míg a vagyonok annyira meg nem szaporodnak, hogy az ember azon aggódik, hogy senki nem fogadja majd el tőle a Zakát, és akinek adná, az azt feleli „Nincs rá szükségem”.

(Szahíh Bukhari: 24/711)

„Ez az Írás, amely felől nincs kétség, útmutatás az istenfélők számára, akik hisznek a láthatatlanban, jól végzik az imát, és adakoznak abból, amivel elláttuk őket. Akik hisznek abban, ami leküldetett neked [oh, Mohammed], és abban, ami leküldetett előtted, és akik meggyőződéssel hisznek a túlvilágban.”

(Korán: 2:2-4)

„Végezzétek jól az imát, és adjátok ki a zakát, és bármi jót tesztek az evilágon [a túlvilági boldogulás reményében], Allahnál meg fogjátok találni [az érte járó jutalmat]. Bizony Allah Mindent Látó, bármit is tesztek.”

(Korán: 2:110)

„Vegyél javaikból Sadaqát, hogy tisztátalanságukat megszűntesd és [a vétkeiktől] megtisztítsd őket azzal.”

(Korán: 9:103)

Abu Musától maradt fenn, hogy a Próféta (béke legyen vele) azt mondta: „Minden Muszlimnak kötelessége adományokat adni”. Az emberek azt kérdezték „ó Allah Prófétája! Ha valakinek nincs mit adnia, az mit tegyen?” Ő azt mondta „Annak dolgoznia kell, a saját kezével, és hasznosítania kell magát, és adhat (abból is, amit megkeresett).” Az emberek következő kérdése az volt „és ha ezt sem teheti?” Ő azt válaszolta „akkor az segítheti a szűkölködőket, akik segítséget kérnek”. Az emberek azt kérdezték „és ha ezt sem teheti?” Ő azt válaszolta „Akkor őneki meg kell mutatnia mindent, ami jó (utasít az Iszlám egyistenhitre, és mindenre, amit az Iszlám elrendel), és távol kell tartania az embereket mindentől, ami rossz (hitetlenség, többistenhit, és minden, amit az Iszlám tilt), és ezt úgy fogják tekinteni, mint jótékony cselekedeteket.

(Szahíh Bukhari: 24/730)

„S enni adnak az ételből – holott szeretik azt – a rászorulóknak, az árvának és a fogolynak.

„Csupán Allah arcáért adunk enni nektek, nem akarunk tőletek sem jutalmat, sem pedig köszönetet.”

(Korán: 76:8-9)

Hakim bin Hizam szerint a Próféta (béke legyen vele) azt mondta: „A felső kéz jobb, mint az alsókéz (aki adakozik az jobb, mint aki elfogadja). Az ember először saját hozzátartozóinak kell adjon. És az adakozás legjobb tárgya az, amit egy tehetős ember ad (abból a pénzből, ami a saját költségei kifizetése után maradt). És aki tartózkodik attól, hogy mástól kérjen anyagi segítséget, Allah segít neki, és megóvja attól, hogy kérnie kelljen, és az bizony elégedett lesz azzal, amit Allah adott neki, mert Allah elégedetté teszi őt.”

(Szahíh Bukhari: 24/721)

„Ha nyilvánosan adakoztok, az [is] dicséretes dolog. Ám ha rejtve teszitek, és a szegényeknek adjátok azt, az még jobb nektek. Ez jóváteszi a rossz tetteitek egy részét. Allah tudomással bír mindenről, amit tesztek.”

(Korán: 2:271)

„[Allah nem szereti azokat], akik [azért] költik a javaikat, hogy az emberek szeme rajtuk legyen, [ám] nem hisznek Allahban és a Végső Napban….!”

(Korán: 4:38)

Abu Huraira mondta: Allah Küldötte (béke legyen vele) azt mondta: „egy férfi azt mondta, szeretne adományozni valamit, kiment az utcára az adománynak szánt tárggyal, és tudatlanul egy tolvajnak adta azt. Másnap az emberek azt beszélték róla, hogy egy tolvajjal jótékonykodott. (Ezt hallva) azt mondta „Ó Allah, minden dicséret és köszönet a Tiéd. Újra adok alamizsnát.” Így másnap megint elindult, és anélkül, hogy tudta volna, egy parázna asszonynak adta azt. Másnap az emberek azt beszélték róla, hogy alamizsnát adott egy parázna nőnek előző este. A férfi azt mondta „Ó Allah minden dicséret és köszönet a Tiéd. Alamizsnát adtam egy parázna nőnek. Újból adakozni fogok.” Ismét elindult az adományával, és ezúttal tudatlanul egy gazdag embernek adta azt. Az emberek másnap azt beszélték róla, hogy egy gazdagnak adott alamizsnát. Azt mondta ”Minden dicséret és hála Téged illet. Alamizsnát adtam egy tolvajnak, egy parázna nőnek és egy gazdag embernek is. Valaki arra jött, és azt mondta neki „Az alamizsna, amit a tolvajnak adtál, talán távol tartja majd őt a lopástól, és az alamizsna, amit a parázna nőnek adtál talán távol tartja őt attól, hogy paráználkodjon, és amit a tehetős embernek adtál, az talán tanulságul fog majd neki szolgálni, és a vagyonát, amit Allahtól kapott, Allah akarata szerint fogja elkölteni.”

(Szahíh Bukhari: 24/718)

„Akadnak közöttük olyanok, akik megrágalmaznak téged a sadaqa miatt. Ha kapnak belőle, akkor elégedettek. Ha azonban nem kapnak belőle, akkor haragszanak.

Lennének inkább elégedettek azzal, amit Allah és a küldötte adtak nekik és mondanák: „Allah teljesen elegendő nekünk. Ő adni fog nekünk az ő kegyéből és az ő küldötte [szintén]. Allahhoz fohászkodunk.”

(Korán: 9:58-59)

„Ám távol lesz tartva tőle (a Tűztől) az istenfélő, aki ad vagyonából, hogy megtisztuljon, s nem azért adakozik, hogy bárki szívességét viszonozza, hanem a Mindenek Feletti Ura arcát látni vágyva. Bizony ő majd meg lesz elégedve (miután belép a Kertbe).”

(Korán: 92:17-21)

Abu Hurairától maradt fenn, hogy Allah Küldötte (béke legyen vele) azt mondta: „A szegények (Al-Miskin) nem azok, akik körbejárják az embereket, hogy egy vagy két falatot (ételt), vagy 1-2 szem datolyát kérjenek, hanem azok, akiknek nincs elég pénzük, hogy szükségleteiket kielégítsék, és akiknek állapotát a többiek nem is ismerik. A többiek adakozhatnak nekik, de ők nem koldulnak az emberektől.”

(Szahíh Bukhari: 24/753)

„Vajon láttad-e azt, aki hazugságnak tartja az Ítéletet (a Feltámadás Napját)? Ő az, aki durván elutasítja az árvát, s nem buzdít a szegények táplálására. Jaj az imádkozóknak, akik elhanyagolják az imájukat (késleltetik, vagy felhagynak vele), azoknak, akik a látszat kedvéért cselekszenek, és megakadályozzák a segítségnyújtást!”

(Korán: 107:1-7)

a „Korán és Szunna” körlevél szerkesztői

http://koran.es.szunna.googlepages.com/

ISZLÁM TÖRTÉNELEM: Keleti népek a honfoglalók között (1.)

ISZLÁM TÖRTÉNELEM

A 78. szúra (1. rész)

A 78. szúra (1. rész)
Ennek a szúrának az értelmezésével, pontosításával már korábban is próbálkoztam. Akkor mindössze pár sort sikerült – saját megelégedésemre – leírnom, pontosítanom. Most ezt a munkát folytatom tovább… bár, meg kell jegyeznek, most sem jutottam sokkal előbbre! Mindössze 23 sor az eredmény.
Íme:

78. szúra
Az üzenet

Allah, a könyörületes és irgalmas nevében

1. Miről kérdezgetik ők egymást?
2. A hatalmas üzenetről,
3. amelyet különféleképpen értelmeznek.
4. De nem! Majd megtudjátok!
5. És még egyszer nem! Majd megtudjátok!

6. Vajon nem tettük-e [számotokra] fekhellyé a földet,
7. és cövekekké a hegyeket?
8. És teremtettünk benneteket páronként,
9. és alvásotokat pihenéssé tettük,
10. az éjszakát pedig köntössé,
11. és a nappalt megélhetéssé.
12. És fölétek hét szilárd [égboltot] építettünk,
13. és egy fényesen tündöklő lámpást készítettünk,
14. és a felhőkből bőven áradó vizet bocsájtottunk le,
15. hogy gabonát [és] más növényeket sarjasszunk,
16. és dúsan burjánzó kerteket.

17. Az Ítélet Napja ki van jelölve.
18. Azon a napon, amikor megfúvatik a trombita majd tömegével [elő]jöttök!
19. Megnyílik az égbolt, mintha csupa kapu lenne,
20. megmozdulnak a hegyek és délibábbá válnak.
21. A pokol pedig csapda lesz,
22. és oda kerülnek majd az ellenszegülők,
23. akik mindörökké ott maradnak.

A KORÁN ÉS A KÖNYVES NÉPEK

Az iszlám vallás követői az elmúlt századok során számtalan kulturális értéket hoztak létre. Ezek közül a muszlimok által létesített mecseteket, dzsámikat, fürdőket szinte mindenki ismeri. De kevesen gondolnak arra, hogy a muszlimok őrizték meg az európai kultúra számos (ma is fontosnak tekintett) civilizációs értéket - például az ókori görög és római bölcsek, történészek munkáit - az által, hogy lefordították azokat arab nyelvre. Vagy, hogy muszlimok voltak a kémia (al-khimia - Dzsabir ibn Hajjan), az orvoslás (Ibn Szina - Avicenna, ar-Rází), az algebra (al-Khvarizmi), a csillagászat (al-Ferghani - Alfraganus, al-Battáni - Albategnius) és más tudományok (földrajz, térképészet) első jeles képviselői. Az iszlám világ fejlődését az európai népek gyarmatosító törekvései, illetve az azt megelőző keresztes háborúk és az annak nyomán kialakult tartós iszlámellenesség törte derékba.

Amíg az iszlám államok területén élő keresztényeket és zsidókat a Korán előírásainak megfelelően „a könyv népének”, tehát „védett kisebbség”-nek (ahl al-dimma) tekintették, a muszlimokkal szemben sohasem érvényesült a vallási türelem. Európa kezdettől fogva elutasította az iszlám vallást és tagadta, hogy annak bármi köze lenne, korábban a zsidókhoz és keresztényekhez érkezett kinyilatkoztatásokhoz. A keresztény-muszlim kapcsolatok első századai során az európaiak legfőbb ellenségüknek tekintették az iszlámot, amit eleinte nem is próbáltak magyarázni, megérteni. Mai szóval élve, élből elutasították. Később, pedig egyfajta keresztény eretnekségként értelmezték, kezelték.
Például Damaszkuszi János (meghalt: 750), aki írnok volt a muszlim uralkodók udvarában, rájött, hogy a Koránban sok bibliai személy neve megtalálható. Ennek következtében úgy vélte, hogy a Próféta (Allah dicsérete és békéje legyen vele) saját maga állította össze a Korán szövegét, annak a tudásnak a birtokában, amit előzőleg a Bibliából szerzett. A középkori Európában „fáradhatatlanul” kutatták az Ótestamentumban a muszlimok – vagy ahogyan akkoriban elődeinket nevezték – a szaracénok eredetét.[1] Ennek az lett az eredménye, hogy a muszlimokat bizonyos bibliai történetek alapján szembeállították a keresztényekkel, és egyértelműen hitetleneknek nyilvánították. Más európaiak, a bibliai történetek helyett, a bibliai próféciákat vették alapul. Ennek következtében az iszlám vallásban keresztényellenes, baljós összeesküvést láttak, illetve az iszlám felbukkanását, mint a közelgő világvégét magyarázták,[2] és ennek megfelelően mozgósították katonai erőiket, a keresztes hadjáratokban.
A keresztény európaiak e sajátos felfogásában gyökerező nézetei az iszlámról egy meglehetősen torz és abszurd képet alakítottak ki a nyugati gondolkodásban. Ez a kép az egész középkor folyamán, illetve egészen napjainkig fennmaradt. A történészek, a kutatók egy része ezt a jelenséget azzal magyarázza, hogy a keresztények az iszlámról, mint vallásról és civilizációról szinte semmit sem tudtak. Egyes vélemények szerint a tudatlanság abban gyökerezett, hogy kizárólag a Biblia alapján próbáltak magyarázatokat kitalálni. Mivel a korai és későbbi történetírók az iszlámot alapvetően hamis vallásként, sőt keresztény eretnekségként értelmezték, nem voltak érdekeltek abban, hogy az iszlámról tényeket és első kézből származó értesüléseket szerezzenek.
Ezen az sem változtatott, hogy a középkori Európa területén, Magyarországon kívül, a spanyol félszigeten és Szicíliában is éltek a keresztényekkel együtt muszlimok, illetve a keresztes háborúkban részt vevők számára más közvetlen lehetőség is nyílott az iszlám vallás megismerésére, tanulmányozására. A kereszteseket azonban nem érdekelte a muszlimokkal és vallásukkal kapcsolatos pontos értesülések összegyűjtése, közreadása, holott hosszú időn keresztül a muszlimok szoros közelségében éltek, és széles körű katonai, diplomáciai, társadalmi, valamint kereskedelmi kapcsolataik is voltak velük.
Európa nagy része tehát nem ismerte, és sokáig nem is akarta megismerni a legalapvetőbb iszlám tanításokat. Ezen a Korán 1143-ban történt latinra fordítása sem sokat változtatott. Robert of Ketton munkája: „A szaracénok törvénye, melyet Alkoránnak neveznek” címmel jelent meg. Majd a fordítás felhasználásával, a 12. században Petrus Venerabilis készített egy összefoglalást az iszlámról, „Az egész szaracén eretnekség lényege” címmel. Ez állítólag mentes volt (?) azoktól a megalapozatlan és abszurd tévképzetektől, amelyek a korabeli Európában elterjedtek. Mindez persze nehezen hihető, hiszen a 15. század végére az iszlámról alkotott keresztény nézetek - amelyeket a Római Katolikus Egyház is támogatott - még mindig rendkívül eltorzított, a tájékozatlanságon és a képzelődésen, a megalapozatlan képzelgéseken alapuló képet eredményezett. Elsősorban bírálni és elítélni igyekeztek az iszlámot, mint egy olyan jelenséget, amely valamiféle „ördögi dolgot” jelenített meg számukra. Ilyen körülmények között - iszlámellenes céljaiknak megfelelően - inkább álltak készen a szükséges bizonyítékok kitalálására vagy elképzelésére, mintsem, hogy megfelelő magyarázatokra törekedtek volna.
Ezek a középkori nézetek lényegében napjainkig központi, és meghatározó szerepet töltöttek be az európai gondolkodásban. Ennek a nézetnek több fő sajátossága is volt, illetve van napjainkban is. Például, hogy az iszlám vallása hamis és az igazság szándékos elferdítése. Vagy, hogy az iszlám az erőszak és a kard vallása. Illetve, hogy az iszlám a saját vágyak kielégítésének a hite, továbbá, hogy Mohamed próféta az Antikrisztus (sic!). Ezeknek a középkori nézeteknek felhasználásával, felmelegítésével jött létre, az iszlámellenesség napjainkra jellemző új „doktrínája”, amely a vallásuk megváltoztathatatlanságához ragaszkodó hívőket fundamentalistáknak, a szabadságjogaikért, vagy éppen országuk megszállása ellen küzdő muszlimokat terroristáknak nevezi. E muszlimellenes szemlélet jegyében születtek meg és láttak napvilágot például, a Mohamed prófétát kigúnyoló karikatúrák, kiprovokálva ezzel az iszlám világ dühét és tiltakozását.

Jegyzetek:
[1] Állítólag egy koraközépkori észak-európai tudós, Biblia-kutató, név szerint Beda Venerabilis (meghalt: 735) vitte be a köztudatba a muszlimoknak a szaracénokkal történő azonosítását.
[2] Ennek az elméletnek a kidolgozója például Eulogius, Toledó püspöke volt (meghalt: 859).

A tévelygőkről

Nem tudom, más hogyan van vele, de számomra nagyon fontos a Korán rendszeres olvasása. Ám, mivel olyan közegben élek – immár hosszú évek óta – ahol nem kifejezetten az anyanyelvemen kommunikálok, időnként komoly késztetést érzek arra, hogy más nyelveken, köztük az anyanyelvemen is el-elolvassak egy-egy szúrát, vagy áját és összehasonlítsam az ott leírtakat.

Megjegyzem, az első török nyelvű Koránt még valamikor a ’80-as években vásároltam, ez egy kisméretű, zsebben hordható könyv volt, amit egy időben mindig magammal hordtam, olvasgattam. Sőt, jó néhány fejezetét kívülről is megtanultam. Manapság több tucat török nyelvű fordításom is van, de leginkább azt az elsőt tartom a legjobbnak. Valószínűleg azért mert abban is ott a pecsét, mint a medinai nyomdából kikerülő Koránokban.

Egyik este régi jegyzeteim között akadtam az alábbi magyar nyelvű fordításra:

„Az [a büntetés] azért [jár nekik], mert Allah leküldte az Írást az Igazsággal, [de ők nem hittek benne]. Akik az Írás egyik részét elfogadják, a másik részét pedig nem, azok bizony messze szembeszegülnek [Allah akaratával]." (Korán: 2:176)

Rögtön eszembe jutott, hogy egyszer már elővettem emiatt a Simon féle fordítást, ahol ezt olvastam:

„Ez azért [lesz így], mert Allah leküldte az Írást az Igazsággal. Akik különböznek az írás tárgyában, azok [az Igazságtól] messzejáró szakadárságban [tévelyegnek].”

Lássuk, miről is szól ez az ája!
Nekem mindkét értelmezéssel gondjaim vannak, mert egyik sem fogalmaz igazán egyszerűen, közérthetően - holott a mondanivaló tiszta és világos. Mármint számomra. Ebben az ájában ugyanis arról van szó, és ezt olvastam a török nyelvű fordításokban is, hogy Allah megbünteti azokat, akik nem fogadják el a kinyilatkoztatás igazságát, vagy nem teljességében fogadják el, hanem csak annak (esetleg nekik tetsző) részleteit! Márpedig – mondja az Írás - aki nem fogadja el a teljes igazságot, vagyis az Írást, az messze kerül az igazságtól (vagyis a kinyilatkoztatástól) tehát tévelyeg, vagyis tévelygő. A tévelygő pedig az, aki nem fogadja el Allah akaratát, a Koránt.
Ez a tartalmi kifogásom. A nyelvi, nyelvészeti pedig az, hogy a magyar nyelvben nem használunk olyan kifejezéseket, mert azok magyartalanok, hogy pl. „messzejáró szakadárság”, vagy „messze szembeszegülnek”. A „messzejáró szakadárság” egyszerű, közérthető szóval: tévelygés! A „messze szembeszegülnek” fogalomban pedig, a jelzős szerkezettel van a baj. A „messze” a magyar nyelvben a távolság (a távolságok) kifejezésére, érzékeltetésére szolgál, holott ebben az esetben valójában mennyiségről van szó. Az esetleg elfogadható lett volna, hogy nagyon vagy nagyon nagyon „szembeszegülnek”.

Íme a javításom:

„Az [a büntetés] azért [jár nekik], mert Allah leküldte az Írást az Igazsággal, [de ők nem hittek benne]. Akik az Írás egyik részét elfogadják, a másik részét pedig nem, azok bizony [tévelyegnek] messze kerülnek [Allah akaratától]."