Az iszlám vallás követői az elmúlt századok során számtalan kulturális értéket hoztak létre. Ezek közül a muszlimok által létesített mecseteket, dzsámikat, fürdőket szinte mindenki ismeri. De kevesen gondolnak arra, hogy a muszlimok őrizték meg az európai kultúra számos (ma is fontosnak tekintett) civilizációs értéket - például az ókori görög és római bölcsek, történészek munkáit - az által, hogy lefordították azokat arab nyelvre. Vagy, hogy muszlimok voltak a kémia (al-khimia - Dzsabir ibn Hajjan), az orvoslás (Ibn Szina - Avicenna, ar-Rází), az algebra (al-Khvarizmi), a csillagászat (al-Ferghani - Alfraganus, al-Battáni - Albategnius) és más tudományok (földrajz, térképészet) első jeles képviselői. Az iszlám világ fejlődését az európai népek gyarmatosító törekvései, illetve az azt megelőző keresztes háborúk és az annak nyomán kialakult tartós iszlámellenesség törte derékba.
Amíg az iszlám államok területén élő keresztényeket és zsidókat a Korán előírásainak megfelelően „a könyv népének”, tehát „védett kisebbség”-nek (ahl al-dimma) tekintették, a muszlimokkal szemben sohasem érvényesült a vallási türelem. Európa kezdettől fogva elutasította az iszlám vallást és tagadta, hogy annak bármi köze lenne, korábban a zsidókhoz és keresztényekhez érkezett kinyilatkoztatásokhoz. A keresztény-muszlim kapcsolatok első századai során az európaiak legfőbb ellenségüknek tekintették az iszlámot, amit eleinte nem is próbáltak magyarázni, megérteni. Mai szóval élve, élből elutasították. Később, pedig egyfajta keresztény eretnekségként értelmezték, kezelték.
Például Damaszkuszi János (meghalt: 750), aki írnok volt a muszlim uralkodók udvarában, rájött, hogy a Koránban sok bibliai személy neve megtalálható. Ennek következtében úgy vélte, hogy a Próféta (Allah dicsérete és békéje legyen vele) saját maga állította össze a Korán szövegét, annak a tudásnak a birtokában, amit előzőleg a Bibliából szerzett. A középkori Európában „fáradhatatlanul” kutatták az Ótestamentumban a muszlimok – vagy ahogyan akkoriban elődeinket nevezték – a szaracénok eredetét.[1] Ennek az lett az eredménye, hogy a muszlimokat bizonyos bibliai történetek alapján szembeállították a keresztényekkel, és egyértelműen hitetleneknek nyilvánították. Más európaiak, a bibliai történetek helyett, a bibliai próféciákat vették alapul. Ennek következtében az iszlám vallásban keresztényellenes, baljós összeesküvést láttak, illetve az iszlám felbukkanását, mint a közelgő világvégét magyarázták,[2] és ennek megfelelően mozgósították katonai erőiket, a keresztes hadjáratokban.
A keresztény európaiak e sajátos felfogásában gyökerező nézetei az iszlámról egy meglehetősen torz és abszurd képet alakítottak ki a nyugati gondolkodásban. Ez a kép az egész középkor folyamán, illetve egészen napjainkig fennmaradt. A történészek, a kutatók egy része ezt a jelenséget azzal magyarázza, hogy a keresztények az iszlámról, mint vallásról és civilizációról szinte semmit sem tudtak. Egyes vélemények szerint a tudatlanság abban gyökerezett, hogy kizárólag a Biblia alapján próbáltak magyarázatokat kitalálni. Mivel a korai és későbbi történetírók az iszlámot alapvetően hamis vallásként, sőt keresztény eretnekségként értelmezték, nem voltak érdekeltek abban, hogy az iszlámról tényeket és első kézből származó értesüléseket szerezzenek.
Ezen az sem változtatott, hogy a középkori Európa területén, Magyarországon kívül, a spanyol félszigeten és Szicíliában is éltek a keresztényekkel együtt muszlimok, illetve a keresztes háborúkban részt vevők számára más közvetlen lehetőség is nyílott az iszlám vallás megismerésére, tanulmányozására. A kereszteseket azonban nem érdekelte a muszlimokkal és vallásukkal kapcsolatos pontos értesülések összegyűjtése, közreadása, holott hosszú időn keresztül a muszlimok szoros közelségében éltek, és széles körű katonai, diplomáciai, társadalmi, valamint kereskedelmi kapcsolataik is voltak velük.
Európa nagy része tehát nem ismerte, és sokáig nem is akarta megismerni a legalapvetőbb iszlám tanításokat. Ezen a Korán 1143-ban történt latinra fordítása sem sokat változtatott. Robert of Ketton munkája: „A szaracénok törvénye, melyet Alkoránnak neveznek” címmel jelent meg. Majd a fordítás felhasználásával, a 12. században Petrus Venerabilis készített egy összefoglalást az iszlámról, „Az egész szaracén eretnekség lényege” címmel. Ez állítólag mentes volt (?) azoktól a megalapozatlan és abszurd tévképzetektől, amelyek a korabeli Európában elterjedtek. Mindez persze nehezen hihető, hiszen a 15. század végére az iszlámról alkotott keresztény nézetek - amelyeket a Római Katolikus Egyház is támogatott - még mindig rendkívül eltorzított, a tájékozatlanságon és a képzelődésen, a megalapozatlan képzelgéseken alapuló képet eredményezett. Elsősorban bírálni és elítélni igyekeztek az iszlámot, mint egy olyan jelenséget, amely valamiféle „ördögi dolgot” jelenített meg számukra. Ilyen körülmények között - iszlámellenes céljaiknak megfelelően - inkább álltak készen a szükséges bizonyítékok kitalálására vagy elképzelésére, mintsem, hogy megfelelő magyarázatokra törekedtek volna.
Ezek a középkori nézetek lényegében napjainkig központi, és meghatározó szerepet töltöttek be az európai gondolkodásban. Ennek a nézetnek több fő sajátossága is volt, illetve van napjainkban is. Például, hogy az iszlám vallása hamis és az igazság szándékos elferdítése. Vagy, hogy az iszlám az erőszak és a kard vallása. Illetve, hogy az iszlám a saját vágyak kielégítésének a hite, továbbá, hogy Mohamed próféta az Antikrisztus (sic!). Ezeknek a középkori nézeteknek felhasználásával, felmelegítésével jött létre, az iszlámellenesség napjainkra jellemző új „doktrínája”, amely a vallásuk megváltoztathatatlanságához ragaszkodó hívőket fundamentalistáknak, a szabadságjogaikért, vagy éppen országuk megszállása ellen küzdő muszlimokat terroristáknak nevezi. E muszlimellenes szemlélet jegyében születtek meg és láttak napvilágot például, a Mohamed prófétát kigúnyoló karikatúrák, kiprovokálva ezzel az iszlám világ dühét és tiltakozását.
[1] Állítólag egy koraközépkori észak-európai tudós, Biblia-kutató, név szerint Beda Venerabilis (meghalt: 735) vitte be a köztudatba a muszlimoknak a szaracénokkal történő azonosítását.
[2] Ennek az elméletnek a kidolgozója például Eulogius, Toledó püspöke volt (meghalt: 859).
