ISZLÁM TÖRTÉNELEM: A győzelem napja

ISZLÁM TÖRTÉNELEM: A győzelem napja

KORÁN KUTATÁSOK

Asz_Szalamu Alejkum!

بِسْمِ اللَّهِ الرَّحْمَنِ الرَّحِيمِ

Nem tudom összeszámolta-e már valaki, hogy – csupán csak Európában, a nyugati nyelveken – hány Korán-fordítás jelent meg eddig a századig. Jómagam, évek óta gyűjtögetem a különböző nyelvű köteteket. Van horvát, bosnyák, orosz, román, azeri, spanyol, német, kínai, latin, török, oszmán-török. olasz, francai, angol – és nem is igazán tudom, hogy még hányféle fordításom is. Van olyan is, amit három nyelven adtak ki, van amit más-más címlappal többször is… Persze – mint a muszlimok többségének – nekem sincs (soha) annyi pénzem, hogy meg is vegyem a fellelhető köteteket, így aztán többnyire a címlapokról készült feljegyzéseimet, képeimet, másolataimat próbálom, gyűjtögetni, rendezgetni.

Lehet, - sőt biztosan - sokan úgy gondolják, hogy ez teljesen felesleges időtöltés, és talán nagyrészt talán, igazuk is van… sok minden hasznosabb dologgal is eltölthetné az ember a szabadidejét, de jómagam már eljutottam abba a korba, amikor jó néhány dolog, hétköznapi esemény már nem annyira érdekel. (Na, nem mintha mentesíteni tudná magát az ember az ilyesmitől. Az elmúlt 2-3 hónapban is sok olyan felesleges dologgal kellett – a betegség mellett – megküzdenem, amit legszívesebben hamar és örökre elfelejtenék!)

A könyvekkel való foglalatosság egyébként azért is érdekes dolog – mellesleg egyik tanult szakmám is a könyvtárosság – mert sok tudós emberrel hozza össze az érdeklődőt. Sok kiváló tanárom volt, sok nagyhírű professzor tisztelt meg azzal, hogy barátságába fogadott. A legbüszkébb talán a pécsi egyetem egykori, városszerte nagy tiszteletnek örvendő nyelvművelő professzorára, vagyok, aki soha nem mulasztotta el, hogy beköszönjön a szerkesztőségi szobámba, amikor hetente egyszer – többnyire mindig ugyanazon a napon - személyesen behozta a „Tollseprű” című dolgozatát.

Jelzem, nemcsak ezeket a nyelvművelő írásokat volt nagy öröm mindig olvasgatni, hanem a hozzájuk kapcsolódó magyarázatokat, történeteket is. A magyar nyelv nagyon gazdag, nagyon sokféle lehetőséget ad, a különféle gondolatok, érzelmek, hangulatok kifejezésére, tolmácsolására, megértetésére. Sokan persze – a mai fiatalok közül – azt hiszik, pár év alatt mindent gyorsan meg lehet tanulni, és bátran nekilátnak olyan dolgoknak is, melyek elmélyült ismeretéhez, nemcsak a magyar nyelv anyanyelvi tudása, alkalmazása, de sok más tudnivaló is szükséges lenne. Így például a Koránt lefordítani, értelmezni is hatalmas felelősség! nem elég pusztán a szavakat, a kifejezéseket, a mögöttes gondolatot, a mélyebb tartalmai is érteni kéne!

Sokan persze nem igazán törődnek ezzel. A jól ismert magyar nyelvű fordításokon kívül, számos kevésbé közismert, vagy már réges-rég elfeledett magyarítás is létezik. Jómagam megpróbáltam – ismerőseim, jó barátaim okulására – kis gyűjteményt összehozni a facebookon, de sem azt a kezdeményezést, sem ezeket a blog bejegyzéseket nem kísérte/kíséri túlzottan nagy érdeklődés! Közben persze híre kelt, hogy odahaza különféle újabb Korán-fordítási „projektek” indultak útnak, melyekről nem, nehéz kitalálni – sértődés ne essék miatta – de nagy valószínűséget a legtöbbjük célja a könnyű pénzszerzés. Bizonyítékok is vannak erre, az egyik ilyen lelkes kis csapat például egy Angliában megjelent angol nyelvű Korán-fordításhoz keresett isztambuli partnert, egy olyan új muszlim személyében, akinek a Simon-féle könyvet én adtam először a kezébe, és khutbára is én kísértem el életében először.

Indult aztán egy másik kampány is nemrégiben Törökországban. Amiről nem szívesen teszek említést. Már csak a kampányt kezdeményezők ellentmondásos személyisége, és amiatt is, hogy olyasvalakit beszéltek rá az itteni sajtóban megírandó cikkek kivitelezésére, aki a muszlim szelám helyett leginkább csak a merhaba köszönési formulát használja. Jómagam, a szelámalejkumot valahogy jobban szeretem, és sokkal nagyobb örömmel tölt el, hogy nem tudok úgy végig menni az itteni utcákon, hogy ezt utóbbit sűrűn ne kellene használnom.

Vagyunk talán páran, akik – korábban megismerve a judaizmust, a kereszténységet és a kommunizmust is – most már csak leginkább a Koránnal és annak értelmezésével, megértésével, az abban leírt, és a számunkra kötelező érvényű törvények betartatásával igyekszünk foglalkozni. Jómagam ehhez még azt is hozzá teszem: akit érdekel a folyamatosan bővülő, facebookos, régi Korán-gyűjteményem, vagy az egykori magyar nyelvű fordításokról összegyűjtött ismereteim, egy jó kávé, vagy tea mellett nyugodtam elcseveghetünk ilyesmiről!

És, aki valami ujjat tud mondani, mutatni, azt is szívesen megnézem, meghallgatom. Ha valaki például el tudja mesélni, melyik nagy európai múzeumban hány régi, századokkal ezelőtt készült (üveges vitrinek, vagy titkos raktárak mélyén őrzött) eredeti arab nyelvű, vagy bármilyen más, (nemcsak magyar nyelvű) fordítást találhatni, azokról is szíves eltársalgok…

De addig is, míg nem akad ilyen – a téma iránt hozzám hasonlóan elhivatottságot érző – jómagam is mutathatok pár érdekességet…

Feltéve, ha kíváncsi rá valaki…

Keresztény-muszlim kapcsolatok és a Korán

A keresztény-muszlim kapcsolatok első századai során az európaiak legfőbb ellenségüknek tekintették az iszlámot, amit eleinte nem is próbáltak magyarázni, megérteni. Mai szóval élve, élből elutasították. Később, pedig egyfajta keresztény eretnekségként értelmezték, kezelték.

Kik értelmezték keresztény eretnekségként az iszlám vallást? Például Damaszkuszi János (meghalt: 750), aki írnok volt a muszlim uralkodók udvarában, rájött, hogy a Koránban sok bibliai személy neve megtalálható. Ennek következtében úgy vélte, hogy a Próféta (Allah dicsérete és békéje legyen vele) saját maga állította össze a Korán szövegét, annak a tudásnak a birtokában, amit előzőleg a Bibliából szerzett1. A középkori Európában „fáradhatatlanul” kutatták az Ótestamentumban a muszlimok – vagy ahogyan akkoriban elődeinket nevezték – a szaracénok eredetét2. Ennek az lett az eredménye, hogy a muszlimokat bizonyos bibliai történetek alapján szembeállították a keresztényekkel, és egyértelműen hitetleneknek nyilvánították. Más európaiak, a bibliai történetek helyett, a bibliai próféciákat vették alapul. Ennek következtében az iszlám vallásban keresztényellenes, baljós összeesküvést láttak, illetve az iszlám felbukkanását, mint a közelgő világvégét magyarázták3, és ennek megfelelően mozgósították katonai erőiket, a keresztes hadjáratokban.

A keresztény európaiak e sajátos felfogásában gyökerező nézetei az iszlámról egy meglehetősen torz és abszurd képet alakítottak ki a nyugati gondolkodásban. Ez a kép az egész középkor folyamán, illetve egészen napjainkig fennmaradt. A történészek, a kutatók egy része ezt a jelenséget azzal magyarázza, hogy a keresztények az iszlámról, mint vallásról és civilizációról szinte semmit sem tudtak. Egyes vélemények szerint a tudatlanság abban gyökerezett, hogy kizárólag a Biblia alapján próbáltak magyarázatokat kitalálni. Mivel a korai és későbbi történetírók az iszlámot alapvetően hamis vallásként, sőt keresztény eretnekségként értelmezték, nem voltak érdekeltek abban, hogy az iszlámról tényeket és első kézből származó értesüléseket szerezzenek.

Ezen az sem változtatott, hogy a középkori Európa területén, a Történelmi Nagy Magyarországon kívül, a spanyol félszigeten és Szicíliában is éltek a keresztényekkel együtt muszlimok, illetve a keresztes háborúkban részt vevők számára más közvetlen lehetőség is nyílott az iszlám vallás megismerésére, tanulmányozására. A kereszteseket azonban nem érdekelte a muszlimokkal és vallásukkal kapcsolatos pontos értesülések összegyűjtése, közreadása, holott hosszú időn keresztül a muszlimok szoros közelségében éltek, és széles körű katonai, diplomáciai, társadalmi, valamint kereskedelmi kapcsolataik is voltak velük.

Európa nagy része tehát nem ismerte, és sokáig nem is akarta megismerni a legalapvetőbb iszlám tanításokat. Ezen a Korán 1143-ban történt latinra fordítása sem sokat változtatott. Robert of Ketton munkája: „A szaracénok törvénye, melyet Alkoránnak neveznek” címmel jelent meg. Majd a fordítás felhasználásával, a 12. században Petrus Venerabilis készített egy összefoglalást az iszlámról, „Az egész szaracén eretnekség lényege” címmel. Ez állítólag mentes volt (?) azoktól a megalapozatlan és abszurd tévképzetektől, amelyek a korabeli Európában elterjedtek. Mindez persze nehezen hihető, hiszen a 15. század végére az iszlámról alkotott keresztény nézetek – amelyeket a Római Katolikus Egyház is nyíltan támogatott – még mindig rendkívül eltorzított, a tájékozatlanságon és a képzelődésen, a megalapozatlan képzelgéseken alapuló képet eredményezett. Elsősorban bírálni és elítélni igyekeztek az iszlámot, mint egy olyan jelenséget, amely valamiféle „ördögi dolgot” jelenített meg számukra. Ilyen körülmények között – iszlámellenes céljaiknak megfelelően – inkább álltak készen a szükséges bizonyítékok kitalálására vagy elképzelésére, mintsem, hogy megfelelő magyarázatokra törekedtek volna.

Ezek a középkori nézetek lényegében napjainkig központi, és meghatározó szerepet töltöttek be az európai közgondolkodásban. Ennek a nézetnek több fő sajátossága is volt, illetve van napjainkban is. Például, hogy az iszlám vallása hamis és az igazság szándékos elferdítése. Vagy, hogy az iszlám az erőszak és a kard vallása. Illetve, hogy az iszlám a saját vágyak kielégítésének a hite, továbbá, hogy Mohamed próféta az Antikrisztus (sic!). Ezeknek a középkori nézeteknek felhasználásával, felmelegítésével jött létre, az iszlámellenesség napjainkra jellemző új államilag támogatott „doktrínája”, amely a vallásuk megváltoztathatatlanságához ragaszkodó hívőket fundamentalistáknak, a szabadságjogaikért, vagy éppen országuk megszállása ellen küzdő muszlimokat terroristáknak nevezi. E muszlimellenes szemlélet jegyében születtek meg és láttak napvilágot például, a Mohamed prófétát kigúnyoló karikatúrák, kiprovokálva ezzel az iszlám világ dühét és tiltakozását.

A Római Katolikus Egyház csak hosszú idő után, 1965-ben a II. Vatikáni Zsinaton ismerte el az iszlám vallást4. A világi hatalmak viszont mindmáig adósak egy hasonló gesztussal. Sőt, vannak olyan országok, ahol korlátozzák a muszlimok valláshoz való jogait, például tiltják a nők – az iszlám előírásainak megfelelő öltözködését – kendő viseletét5. A vallási diszkriminációt jelzi, hogy egy katolikus apáca nyugodtan sétálhat főkötőben, egy zsidó rabbi fejéről sem veszik le a sapkát, míg a muszlim nők kendőviseletének jogát egy olyan iszlám hagyományokkal rendelkező államban is megkérdőjelezik, mint Törökország!

Az iszlám vallás – mint komplex társadalmi jelenség – az emberiség közös kulturkincse, amely, az elmúlt századok során számos értékkel gazdagította az emberiség közös civilizációs örökségét. E közös kulturális kincsünk, örökségünk kis szeletkéje a magyarság és az iszlám kapcsolatának hiteles története. Erről szól a "Magyarok és az iszlám" című könyvünk, amelyben, a történelmi tények segítségével - egyebek mellett - a keresztény-muszlim kapcsolatokkal, azok valósághű feltárásával, bemutatásával is foglalkozunk. Ezen kívűl bemutatjuk, hogy mikor és hol találkozott először a magyarság az iszlámmal, milyen hatással volt őseink gondolkodására, államszervező, katona-, és gazdaságpolitikai tevékenységére e vallás ismerete. Példákkal bizonyítjuk, hogy magyarsághoz a Kárpát-medencében való megtelepedés előtti időszakban, majd a honfoglalás után csatlakozott muszlim népek milyen jelentős szerepet játszottak az államalapításban, az ország határvédelmében, függetlenségének megteremtésében, megtartásában. Bemutatjuk, hogy a magyarországi muszlimok századokon át, hogyan segítették (katonai, gazdasági, kereskedelmi) tevékenységükkel a királyi hatalom megőrzését, megszilárdítását.

A magyar királyság, a Kárpát-medence egészét magában foglaló Nagy Magyarország, mindaddig erős és független állam tudott maradni, amíg az eltérő kultúrájú, vallású népek megőrizhették eredeti értékeiket, hitüket. Az iszlámellenes törvények, és a keresztény egyház hittérítési törekvései, nemcsak a muszlimok életfeltételein változtattak, de magát az országot is meggyengítették, sebezhetővé, kiszolgáltatottá, végső soron az idegenek befolyási területévé, gyarmatává tették. A „pogány” múlt eltörlése, a keleti származás eltitkolása, a keleti származástudat tiltása, üldözése, illetve előbb a latin, majd a német nyelv államnyelvvé tétele, a történelmi tudat megmásítása gyökértelenné tette a magyar nemzetet. Ez a tragikus „tévedés” vezetett a királyság hatalmának folyamatos gyengüléséhez, azt követően pedig az első, majd a második világháborús vereséghez, végső soron ennek köszönhető a trianoni országvesztés, a kommunista diktatúra, a liberális eszmerendszer elterjedése, a jelenlegi nagyarányú magyarországi népességfogyás, a mostani erkölcsi-politikai válság, a csődközeli gazdasági helyzet… Minden, ami rossz és kiábrándító a mai Magyarországon!

Vajon nem kellene-e alaposabban elgondolkodnunk azon, amit Bakay Kornél régészprofesszor (akinek kutatási területe a magyar őstörténet és a középkor) kérdez és fejteget: „Szabad-e hát beletörődnünk, hogy iskoláinkban úgy tanítanak ma is történelmet, hogy a tanárok nem a kárpát-medencei Magyarország térképét függesztik a falra, fekete vonallal belerajzolva a megcsonkított országrészt? Megérthetjük-e múltunkat, ha nem tudjuk: hogy a politikai-hatalmi szempontból most nem hozzánk tartozó területek és annak magyar lakói is szerves részei örökségünknek? Most ugyan nem a miénk a Kárpátok töménytelen fémkincse, sója és a szénbányák zöme, az erdőrengetegek végtelenjei, de a miénk lehet az a tudat, hogy Kelet Népeként onnan jöttünk, ahonnan a Nap is jön s nekünk az a küldetésünk, hogy harcoljunk a sötétség ellen, a fejlett nyugat civilizációs mérgei ellen és megmaradjunk itt a Kárpát-medencében, ahonnan 1100 esztendeje el akarnak bennünket űzni, a minket nem szeretők…”6

 ____________________________________________________________

1. Ezt a felfogást olvashatjuk napjainkban is számos orientalista és úgynevezett „iszlám-szakértő” cikkeiben, tanulmányaiban és könyveiben.

2. Állítólag egy koraközépkori észak-európai tudós, Biblia-kutató, név szerint Beda Venerabilis (meghalt: 735) vitte be a köztudatba a muszlimoknak a szaracénokkal történő azonosítását.

3. Ennek az elméletnek a kidolgozója például Eulogius, Toledó püspöke volt (meghalt: 859).

4. A korabeli megítélés szerint: „Az egyház nagyrabecsüléssel tekint a muszlimokra. Ők az élő és örökkévaló egy Istent imádják, a könyörülőt és mindenhatót, a mennynek és a földnek teremtőjét, aki szólott az emberekhez. Teljes szívvel akarnak hódolni megmagyarázhatatlan rendelései előtt is, így hódolt meg Isten előtt Ábrahám, akiben szívesen látják a muszlimok is hitük forrását. Jézus istenségét nem ismerik ugyan, de őt prófétaként tisztelik. Szűz anyját, Máriát is magasztalják, sőt olykor áhítattal fohászkodnak hozzá. Várják továbbá az utolsó ítélet napját, amikor Isten feltámaszt minden embert, és érdeme szerint megítéli. Ennélfogva fontosnak tartják az erkölcsös életet, Istent pedig főként imával, jótékonysággal és böjttel tisztelik.” (Adorján Imre: Boldog istenként élni. Az iszlám misztika, a szúfizmus az anatóliai török népi vallásban. Barnaföldi Gábor Archívum, Budapest 2000.)

5. Vagy lapjaikban, különféle sajtóorgánumaikban újból és újból (kampányszerűen) felvetik az iszlám vallás által előírt öltözködés tiltásának szükségszerűségét vetik fel.

6. Bakay Kornél: A magyarság múltja és jövendője a Kárpát-medencében. In. Kapu 15/2002/4. szám, 19-21.

AZ ÁLDOTT KORÁN LEGRÉGIBB MAGYAR FORDÍTÁSAI

Asszalamu alejkum,
السلام عليكم ورحمة الله وبركاته

Mostanában nem volt túl sok időm, lehetőségem bejegyzéseket írni. Pedig hír, információ van bőven, amit másokkal is szeretnék megosztani. Az egyik ilyen jó hírem, hogy sikerült megtalálnom (egy amerikai egyetem könyvtárában) az első magyar nyelvű Korán-fordítást. A kiadvány egy magyarországi másolata már volt a kezemben kb. úgy 6-7 éve. Akkor (a mostani időszakhoz hasonlóan) nem sok időm volt az elmélyültebb tanulmányozásra… most viszont elhatároztam, hogy megpróbálok – ha nem is többet – de legalább egy fél órát naponta ennek a régi könyvnek az olvasásával tölteni. Illetve a könyv anyagát összehasonlítani, más magyar nyelvű fordításokkal, melyekről a későbbiek során ugyancsak szeretnék majd még szólni.

Íme tehát a régi kötet címlapja, és a az első szúra:

Nem könnyű olvasmány! Nem is ajánlanám, csak azoknak, akik jól ismerik a régi magyar nyelvet, a hajdani kifejezéseket és természetesen láttak már magyar nyelvű Korán-fordításokat.